Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A frissen felvett dolgozók közel negyede hamar elhagyja a munkahelyét. A cégek háromnegyedének legalább két hónapra van szüksége, hogy új embert találjanak a távozó helyére.
Több millió forintba kerül a cégeknek a távozó dolgozók pótlása – derül ki a BDO Magyarország és a Blooment Alapítvány kutatásából. A felmérés adatai szerint a frissen kiválasztott munkatársak 24 százaléka rövid időn belül elhagyja a céget.
A kérdésre, hogy mekkora költséggel jár egy új munkavállaló felvétele – a hirdetések mellett az állásinterjúkra, valamint az adminisztrációra gondoltak itt), a megkérdezett cégek 29 százaléka jelölt meg 1 millió forintnál magasabb összeget. Ez azonban még korántsem a teljes költség, hiszen az új munkatársat be is kell tanítani: itt már a vállalkozások 35 százaléka számol be milliós nagyságrendű további közvetlen és közvetett költségről. A válaszadók 38 százaléka szerint legalább 3-6 hónapra, további 9 százalékuk szerint több mint fél évre van szükség ahhoz, hogy a betanított munkatárs teljes hatékonysággal dolgozzon, és a betanítás többé ne igényelje más munkatársak extra hozzájárulását tapasztalatátadás, illetve helyettesítések formájában.
A felmérés eredménye szerint a vállalkozások 77 százalékának több mint 2 hónapra van szüksége ahhoz, hogy egy megüresedett munkakört betöltsenek. Egész pontosan 64 százalék 2-3 hónapos, 12 százalék 3-6 hónapos, míg 5 százalék fél évnél is hosszabb átlagos időt jelölt meg a pótláshoz szükséges időként.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Az izraeli légicsapások egy Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
Tovább folytatódik a harc az egykori szövetségesek között.
Van, ahol így is majdnem negyven fok lehet ma.
Amerikai kutatóknak sikerült csodát tenniük.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.