Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Másfél órával a sztrájk meghirdetése után már a vásárlók is észrevehették, hogy tiltakoznak a dolgozók. Nem sokkal korábban pedig még nyoma sem volt a sztrájknak.
Miután 16 órától országszerte elindult a Tesco-sztrájk, munkatársunk betért a Váci úti hipermarketbe, hogy megnézze, hányan hagyták abba a munkát.
Az egységben 17 órakor gyakorlatilag semmi nyoma nem volt a munkabeszüntetésnek, sorok ugyan kialakultak a pénztáraknál, de ezek semmivel sem tűntek hosszabbnak, mint egy átlagos péntek délutánon.
A hátsó raktárépületeknél egy tucatnyi üldögélő munkással találkoztunk, ők voltak a sztrájkolók. Az áruházban azonban nem volt fennakadás, ezt a célt egyelőre nem sikerült elérni az akcióval.
Update: Fél órával később már látszott, hogy sztrájkolnak: nagyjából harmadannyi pénztár volt nyitva, mint normál esetben, így a sor is feltorlódott. A dolgozóknak nem nagyon tetszett az sem, amit a szakszervezet lépett: volt, aki szerint ha már beszüntetik a munkát, nagyobb kérésekkel kellene előállni. Egyikük meg is kérdezte:
Minek kell bohóckodni 11 ezer forintért?
A szakszervezetek a sztrájk kezdetén azt valószínűsítették, hogy néhány hipermarket és különösen a Tesco Express egységek zárhatnak be ideiglenesen a munkabeszüntetés miatt. Az egyik Expressben azonban azt tapasztaltuk, hogy egyelőre senki sem tud róla, hogy sztrájkolniuk kellene.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.