EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Az amerikai tévészakács és főháziasszony nevével reklámozott termékekkel nem először van gond. Két éve egy nagy rakás serpenyőt hívtak vissza a kereskedelemből, most pedig tortaszeletelőkről derült ki, hogy kifogásolható minőségűek.
Visszahívnak 19 ezer darab tortaszeletelő kést a hozzájuk tartozó szervírozó lapáttal együtt a Macy’s áruház Martha Stewart-kollekciójából, miután a cég arról kapott bejelentéseket, hogy a kés használatakor többen megsérültek.
Eddig négy emberről tudni, akik megvágták magukat, miután eltört a kezükben a kés.
Az illetékes fogyasztóvédelmi hatóság még pénteken adott ki figyelmeztetést a veszélyes tortaszervírozó eszközök miatt, amelyekből online és a Macy’s áruházaiban is értékesítettek: aki vett ilyet, ne használja többet, és vegye fel a kapcsolatot a Macy’s-zel, hogy visszakaphassa az árát.
Martha Stewart eszközeivel 2015-ben is volt már baj: akkor 121 ezer darab serpenyőt hívtak vissza az üzletekből, mert használat közben levált a rozsdamentes acélból készített bevonatuk, és többen égési sérüléseket szenvedtek – írja a Delish.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.