Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összesen 2,8 milliárd közpénzből építhetnek három üzemet.
A Közbeszerzési Hatóság adatbázisába csütörtökön feltöltött tájékoztató szerint a Mészáros Lőrinc közvetett tulajdonában álló Euró Generál Zrt. építhet meg egy 3 ezer négyzetméteres, teljesen új borászati üzemet, 1,7 milliárd forintért - írja a Magyar Nemzet. Az Euró Generál a közbeszerzést több állami megbízást is elnyerő Penta Kft.-vel közösen kapta.
Az Euró Generál tulajdonosa az Opus Nyrt. (korábbi nevén Opimus Nyrt.), amelyben március elején szerzett tulajdonrészt Mészáros Lőrinc. A cégben már tavaly márciusban megjelent Csík Zoltán, a felcsúti polgármester egyik bizalmasa mint igazgatósági tag.
A Mészáros-érdekeltség augusztus végén egy borászati beszerzési központ építését is elnyerte ugyanott, 384 millió forintért. A Sárospatakhoz közeli Hercegkúton pedig két hete nyerték el egy borászati üzem megépítését, összesen 683 millió forint értékben.
Mészáros Lőrinc még tavasszal személyesen vette át annak a tokaji borászatnak a testvércégét, amelyet családi vállalkozása a tavalyi év végén szerzett meg. A felcsúti polgármesteré lett ugyanis a Dereszla Sparkling, a cégei pedig a Dereszla Pincészetet, illetve a Henye Borászatot és a Tokaj Major Kft.-t is megszerezték.
A mostani három fejlesztéssel Mészáros Lőrinc érdekeltsége így 2,8 milliárd forint közpénzből gyakorlatilag saját pincészetei közelében hoz létre új üzemeket.
A mostani közbeszerzéseket a nemrég felállított Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács tulajdonában álló Tokaji Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. bonyolította le, amely az államilag támogatott Közösségi Infrastruktúra Alap Projekt keretében valósul majd meg. A Tokaj Borvidék Tanácsot a kormány azért hozta létre, hogy figyelemmel kísérje a 2014–2020-as uniós költségvetési időszak operatív programjainak végrehajtását és előkészítse a térség területfejlesztési koncepcióját.
A mostani új borászati üzemekről a tanács honlapján azt írják, három helyszínen, zöldmezős beruházás keretében kívánnak létrehozni egy-egy korszerű borászati üzemet, amelyek elsődleges feladata szőlőfelvásárlási, szőlőfeldolgozási és borászati technológia szolgáltatások nyújtása a termelők részére.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.