EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A Digi tulajdonosa is felléphetett a képzeletbeli dobogóra, sőt, még a vagyona is nőtt.
Negyedik éve változatlanul Ion Tiriac volt jégkorongozó, teniszező és üzletember vezeti a leggazdagabb romániaiak toplistáját a Top 300 Capital kiadvány szerint - írta a Transindex.
A korábban bankot, légitársaságot is alapító Tiriac vagyona 1,7-1,8 milliárd euró, ami 7,6 százalékos gyarapodást jelent a tavalyi összeghez képest.
A második helyen a Dedeman hipermarket-lánc tulajdonosai állnak, a testvérpár - Dragos és Adrian Paval - vagyona 1,1-1,2 milliárd euróra tehető. Tavaly még 920-950 millió euró volt a birtokukban.
A harmadik helyen az RCS&RDS, azaz a kábeltévés és mobilszolgáltatást nyújtó Digi csoport tulajdonosa, Teszári Zoltán áll. Neki a tavalyi 500-520 millió euróról idén 550 - 570 millióra nőtt a vagyona.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A várhatóan többhetes felépülési időszak alatt az énekes koncertjei elmaradnak.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.