Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Turisztikai Világszervezet szerint az első helyre bebetonozott Franciaország után tavaly Amerika helyett Spanyolországra voltak többen kíváncsiak.
2017-ben 1,3 milliárd turista utazott szerte a világban, ami 7 százalékos növekedést jelez az előző évi adatokhoz képest – írta a BBC. A szervezet 2018-ban 4-5 százalék körüli növekedésre számít.
2016-ban az Egyesült Államok és Spanyolország egyenként körülbelül 76 millió turistát fogadott, míg 2017-ben 82 millióan érkeztek a spanyolokhoz. Európába 8 százalékkal több turista érkezett, ahogy Afrikába is. Ázsia és a Csendes-óceáni térség 6 százalékos rekordnövekedést produkált. A Közel-Keleten 5, Amerikában 3 százalékkal nőtt a turisták aránya.
A világ harmadik legnagyobb exportszektorának számító turizmus fellendülése a globális gazdasági erősödés mellett a néhány év lanyhulás után újra intenzíven utazó orosz és brazil utazók áradatának is köszönhető.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.