Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A Coop csak így tudja alacsonyabb létszámmal is működtetni az üzleteit, de bért emelni nem tudnak.
Kedden a Lidl, korábban a Spar, az Aldi, a Tesco és az Auchan is jelentett be béremelést az alkalmazottaknak, azonban csak a boltosok negyede, mintegy 50 ezer ember dolgozik a multinacionális élelmiszeripari válllalatoknál, míg a többiek jellemzően kis- és középvállalkozásoknál dolgoznak, ahol továbbra is fennáll a munkaerőhiány - számolt be riportjában az RTL Klub.
A kisebb üzleteknél az alkalmazottak általában a garantált bérminimumot keresik, de a tulajdonosoknak sokszor ezt is nehéz kigazdálkodniuk. A riportban megszólaló egyik bolttulajdonos azt mondta, ahhoz, hogy fel tudja venni a bérversenyt a nagyobb áruházakkal, a duplájára kellene emelnie az árakat, de akkor elvesztené a vevőket, míg így az alkalmazottai fognak elmenni máshová dolgozni.
Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke azt mondta, a béremelésekkel a nagyvállalatok el fogják szívni a munkaerőt az alacsonyabb fizetést kínáló kisebbektől, ezért a munkaerőhiány megmarad, csak épp a továbbiakban a kisboltos hálózatoknál fog jelentkezni.
A mintegy 30 ezer embert foglalkoztató magyar üzletláncnál, a Coopnál már most hiányzik 3 ezer ember, Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-Coop Szövetség elnöke pedig elmondta,
kisebb településeken, például a Dunántúlon hétfőnként nem nyit ki a boltok egy része, mert csak így tudják alacsonyabb létszámmal is működtetni az üzleteket.
A szövetség speciális járulékcsökkentést szeretne a kormánytól a bajba jutott boltoknak, ugyanis szerintük a garantált bérminimum kötelező emelésébe több üzlet is belerokkanhat.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A politikai haszonszerzést szolgáló, észszerűtlen beavatkozások sorába illik a készpénzfizetés alkotmányos joga. A szabályok ráadásul néhol nem is egyértelműek, és komoly versenyhátrányt okozhatnak a magyar piaci szereplőknek.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.