Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A részvénypiac forgalma 19,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 33,10 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 38 287,22 ponton zárt hétfőn.
A nagy papírok közül a Mol és az OTP a viszonylag pozitív nemzetközi hangulatnak köszönhetően jól teljesített, és a Magyar Telekom is enyhe emelkedéssel zárt.
A Richternek viszont nem volt jó napja. Pénteken érkezett a hír, hogy egyelőre nem kezelnek új betegeket az egyik legígéretesebb gyógyszerével, az Esmyával. A szer vizsgálatát decemberben rendelte el az Európai Gyógyszerügynökség illetékes bizottsága, mert négy azzal kezelt páciensnél súlyos májkárosodás jelentkezett.
Hétfőn a gyógyszergyár részvényeinek árfolyama 6,43 százalékkal, azaz 385 forinttal 5600 forintra esett, a részvények forgalma 12,3 milliárd forintot ért el.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.