Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az óbudai piac bérbeadásáért Gerendai Károllyal versenyez a miniszterelnök vejének üzlettársa.
A III. kerületi önkormányzat pénteki ülésén áprilisra halasztotta a döntést a Kolosy téri piac üzemeltetési pályázatáról. A 24.hu értesülése szerint ennek hátterében az állhat, hogy annak az Erdei Bálintnak a cége lehet a befutó, aki Tiborcz Istvánnal együtt alapítója volt az Eliosnak, de nem venné ki jól magát, ha az országgyűlési kampány közepén hirdetnék ki győztesként.
A portál emlékeztet: a piac bérbeadása azért lenne sürgős, mivel havonta több mint kétmillió forint veszteséget termel az önkormányzatnak. Arról már két éve, 2016 márciusában döntött az önkormányzat, hogy felülvizsgálja a 2012-ben felújított és átadott létesítmény hasznosítását, majd az is eldőlt, hogy külső üzemeltetőt vonnak be.
A novemberben kiírt pályázatra öt érvényes jelentkezés érkezett. Először a Sziget alapítója, Gerendai Károly jelentkezett be, később kiderült, hogy Erdei cége, a Redwood Holding is indult, amely egyébként az Akácfa utcai Instant és Fogasház szórakozóhelyeket is működteti.
Az óbudai képviselő-testület pénteki ülésén Puskás Péter alpolgármester arra terjesztett elő javaslatot, hogy két pályázót személyesen hallgassanak meg. A 24.hu úgy tudja, hogy a képviselőket arról nem tájékoztatták, milyen szempontok alapján és kit választottak ki.
(24.hu)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”