Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Hetente öt, majd hat járat indul Budapestről Krakkóba.
A LOT első járata szombaton indul Krakkóból Budapestre, és ez fontos lépése az észak-déli irányú közlekedési infrastruktúra megteremtésének Közép-Kelet-Európában – mondta Körmendy Adrienne krakkói magyar főkonzul az MTI-nek pénteken.
A korábbi tájékoztatás szerint május 20-ig hetente öt, május 21-től pedig, a nyári menetrendi időszak végéig, október 27-ig, hat járat közlekedik majd hetente a két város között. A járatokat 78 ülőhelyes gépekkel teljesíti a lengyel nemzeti légitársaság.
A főkonzul értékelése szerint az új járat indítása fontos része "annak a nagy infrastrukturális fejlesztésnek, amelynek célja, hogy a Közép-Kelet-Európát összekösse gazdasági szálakon is". Megjegyezte: míg a légijárat létesítése a két ország politikai döntéshozóinak és gazdasági szakembereinek megegyezésén múlik, egyéb közlekedési összeköttetések kiépítése más tényezőktől is függ. Mindazonáltal a Lengyelországot Magyarországgal is összekötő nagy közúti fejlesztés, a Via Carpatia "nagy lépésekkel halad előre" – mutatott rá.
Krakkó és Budapest között több buszjárat, valamint egy éjszakai vonat közlekedik, a vasúti utazás több mint 10 órás. A Varsó és Budapest közötti útvonalon egy nappali és egy éjjeli vonat közlekedik, az elsőnél az utazás 10 órás, a másiknál közel 14 órás. A magyar kormány idén márciusban a Budapest–Varsó nagysebességű vasútvonal részletes megvalósíthatósági tanulmányának elkészítéséről döntött.
A Varsó–Budapest-útvonalon napi 4-5 alkalommal indulnak LOT-járatok, a két főváros között hetente 6 Wizzair-járat is közlekedik.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.