szerző:
Z. B.

Ismét használt buszokat állított forgalomba a BKV, a Mercedes Citarók ugyan csak 9 évesek, talán nem jó ómen, hogy a fiumei (rijekai) közlekedési vállalat nyolcévesen megvált az összestől, majd rövidesen Debrecen is lepasszolta őket.

Használt buszokat állított forgalomba ismét a BKV, ezeket ráadásul nem is saját maguk vették, hanem a debreceni Intertanker Zrt.-től bérlik. A buszok ugyan csak 9 évesek (2009-es gyártásúak), azok előélete minimum kétes.

A 8 darab csuklós Mercedes Citaro ugyanis nem kellett a horvátországi Fiume közlekedési vállalatának, a sorozatos műszaki hibák miatt visszaadta őket a gyártónak – írja Facebookján az Omnibusz blog:

A buszok ekkor Debrecenbe kerültek, az ottani közlekedést ellátó Intertanker Zrt. tulajdonába, ám a cívis városnál sem jártak sokáig. Ezen az oldalon látszik, hogy szeptember 3-án, hétfőn már forgalomba állt Budapesten a nyolc PDZ-kezdetű rendszámú Mercedes Citaro. A szakmában "faceliftes" Citaróként emlegetett buszok külsőre hasonlítanak a 150 újonnan vásárolt Mercedes Citaróhoz, de azoknál jóval régebbiek, még egy kezdő szériához tartoznak.

A használt buszok vétele persze érthető is lehet a BKV részéről, hiszen új áránál jóval olcsóbban tud így a régi Ikarusoknál korszerűbb járműveket forgalomba állítani. De nem ez az első alkalom, hogy a BKV olyan buszokat vesz, amelyekkel máshol már volt gond – lásd genfi Volvók. Máskor pedig azért érte kritika a BKV használtbusz-beszerzéseit, mert a járművek nagyon idősek voltak: legutóbb 14 éves Van Hool, azelőtt pedig 17 éves Mercedes buszokat szereztek be.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!