Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az új törvény érintené a csődeljárásokat, a cégeljárást, a törlési és a végelszámolási eljárásokat is.
Szükség van az új fizetésképtelenségi törvény megalkotására, amely érinti többek között a csődtörvényt, a cégeljárás egyszerűsítését, a törlési eljárásokat és a végelszámolási eljárásokat is – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) vállalatvezetői fórumán, Budapesten.
A miniszter azt mondta, érvényre kell juttatni a hitelezői érdekek védelmét, ezen belül kiemelt hangsúlyt kell kapnia a biztosítékkal, például zálogjoggal biztosított követeléssel rendelkező hitelezők érdekeinek. További fontos cél, hogy lehetőség szerint megmentsék az adós vállalkozás működőképességét. Mindemellett törekedni kell arra, hogy a menthetetlen, vagyonnal nem rendelkező cégek ügyét a lehető leggyorsabban, legegyszerűbben, költségkímélően lehessen lezárni – tette hozzá a tárcavezető.
A miniszter szerint a fizetésképtelenségi eljárásban jelentős szerepet kapnak a speciális gazdasági szakkérdések, amelyek közgazdasági és pénzügyi ismereteket igényelnek, ezért fontos lenne a bíró jogi munkájának szakmai támogatása. Említést tett arról is, hogy ezzel összefüggésben felmerül a fizetésképtelenségi eljárások koncentrálása, ennek keretében országosan néhány törvényszék kijelölése is. Hozzátette, hogy a cégeljárás egyszerűsítésére is vannak tervek, többek között egy automatizáló rendszert valósítanának meg, annak koncepcióit az év végéig fogalmazzák meg.
A miniszter azt is mondta, 2020. január 1-jétől egyfokozatúvá válhat a közigazgatási eljárás döntési rendszere, azonnal bírósághoz lehetne majd fordulni, amely kétfokozatú lesz.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.