Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A munkabeszüntetés a frankfurti reptér forgalmát érinti elsősorban, de más sok másik német nagyvárosét is, igaz, több német városból pedig továbbra is zavartalan a légi közlekedés Budapestre.
Nyolc budapesti járatot töröltek a németországi repülőtéri sztrájkok miatt kedden – mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója.
A Lufthansa összes keddi frankfurti járatát törölni kellett. Emellett törölte a Lufthansa egy müncheni járatát, a csoporthoz tartozó Eurowings pedig a hamburgi járatát. A sztrájk miatt a Wizz Airnek is törölnie kellett frankfurti járatát.
A németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi) hétfői tájékoztatása szerint nyolc németországi nemzetközi repülőtéren tartanak sztrájkot kedden a biztonsági szolgálatok dolgozói, Frankfurt és Hamburg mellett Münchenben, Hannoverben, Brémában, Drezdában, Lipcsében és Erfurtban is. A sztrájk egész napos, de régiónként eltérő időben kezdődik.
A Verdi egységesen 20 eurós (6420 forint) bruttó órabért akar kiharcolni az utasokat, a teherszállító járatok rakományát és a légitársaságok személyzetét ellenőrző cégek dolgozóinak, országszerte 23 ezer munkavállalónak. A szakszervezet és a biztonsági szolgálatok munkaadói érdekképviselete bértárgyalásán eddig négy fordulót tartottak, eredménytelenül.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.