Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Dupla annyian dolgoznak részmunkaidőben a Lidlben, az Aldiban vagy a Pennyben, mint a Tescóban, a Sparban vagy az Auchanban.
A kereskedelemben arányaiban a diszkontok foglalkoztatják a legtöbb részmunkaidőst Magyarországon, arányuk a 40 százalékot is meghaladja – írja a blokkk.com. Ilyen diszkontnak számít például az Aldi, a Lidl vagy a Penny.
A nagyobb üzletláncokban, mint például az Auchanban, a Sparban vagy a Tescóban ez az arány mindössze 20 százalék.
A kisebb boltoknál az eladók nagyjából negyede dolgozik részmunkaidőben.
Érdekesség, hogy míg 2014-ben 28 százalék volt a kereskedelmi részmunkaidősök aránya, addig 2018-ban ez az arány összességében 23 százalékra olvadt.
Cikkünkre reagálva a Tesco azt jelezte: "A Fixen fix rögzített részmunkaidős foglalkoztatás a Tescónál heti öt órától bármely intervallumban kérhető, miközben a munkavállaló a közvetlen foglalkoztatás összes előnyét élvezheti. A Tescónál a jelentkező tulajdonképpen – az áruházi működést figyelembe véve – maga választhatja ki a számára megfelelő napszakokat és órákat a munkavégzésre. Az áruházlánc pedig a munkaszerződésben vállalja és szavatolja, hogy kizárólag azokban az időszakokban és annyi óraszámban foglalkoztatja a leendő munkavállalót, amelyekben korábban megállapodtak."
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Jelentősen növelné a dohány- és nikotintermékek jövedéki adóját az Európai Bizottság, továbbá egy kalap alá vonná a hagyományos cigarettát a kevésbé káros alternatívákkal. A bevételek egy részét közvetlenül a közös költségvetésbe csatornáznák, de nem biztos, hogy a dohányzás elleni küzdelem érdekeit szolgálja az adóemelés.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.