Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
George F. Hemingway tulajdonos eladta a Budapest Honvéd labdarúgócsapatát a Metalcom-csoporthoz tartozó Reditus Equity Zrt.-nek.
Az új tulajdonos hétfő reggeli közleménye szerint a Reditus a Honvéd Futball Club Kft. 100 százalékos üzletrészét megvásárolta. A vételárat a felek nem hozták nyilvánosságra. A George F. Hemingway tulajdonában álló, nevadai székhelyű Quinex America LLC befektető társaság 2006-ban vette meg a nagymúltú klubot, mely azóta kétszer nyerte meg a Magyar Kupát, 2017-ben pedig bajnok lett.
„Örömmel tölt el, hogy a munkám eredményeként a Honvéd ismét a magyar labdarúgás egyik legstabilabb hátterű és legsikeresebb klubja lett, méltó régi hírnevéhez. A legbüszkébb mindazonáltal nem is a magyar bajnoki címre vagy a kupagyőzelmekre vagyok, hanem hogy sikereinket jelentős részben a Magyar Futball Akadémián folyó kimagasló szakmai munkára, az ott képzett fiatal magyar játékosokra tudtuk alapozni” – mondta George F. Hemingway, a klub korábbi tulajdonosa.
„Egyértelmű célunk, hogy a Magyar Futball Akadémia korszerűen felszerelt utánpótlásközpontjában még több fiatal magyar játékos tehetsége bontakozhasson ki, akik később a felnőttcsapatba felkerülve idővel nemzetközi szintű játékosokká válnak. Ez a Honvéd és ez a magyar labdarúgás érdeke egyaránt” – hangsúlyozták Bozó Zoltán és dr. Mendelényi Dániel, a metALCOM Zrt. meghatározó tulajdonosai. Az új tulajdonos a játékoskeret és a szakmai feltételek további erősítése mellett a stabilitást is kiemelten fontosnak tartja.
„Kevesen tudják, hogy a Honvéd az elmúlt évek kiemelkedő teljesítményét úgy érte el, hogy közben nyereségesen gazdálkodott. A szakmai sikerek fenntartása mellett ugyanolyan fontosnak tartjuk a klub anyagi stabilitásának megőrzését, piaci bevételeinek erősítését, hiszen hosszú távon csak így maradhat versenyben a bajnoki címért és az európai kupaszereplésért” – tette hozzá Dr. Makra Zsolt, a Metalcom-csoporthoz tartozó vevő, a Reditus Equity Zrt. vezérigazgatója.
Nemrég megírtuk, hogyan zabálta fel a NER a magyar labdarúgást. A vevő egy fideszes politikus, Bozó Zoltán cége, a metALCOM Zrt. Bozó korábban polgármesterjelöltként indult Szentesen a Fidesz színeiben, de nem aratott sikert, az üzletben azonban nem panaszkodhat: cége üzemeltetheti ugyanis a déli határkerítést.
A klubbal se bukhat nagyot: a korábbi idők létbizonytalanságának vége, a tudatos építkezés pedig annyira kifizetődött, hogy 2017-ben bajnok lett a csapat, a Videoton–Ferencváros-párosnál sokkal kevesebb pénzből gazdálkodva. A stadionépítés nagyon nehezen akart összejönni, több sikertelen tender után mostanra jutottak el oda, hogy bontják a Bozsik-stadiont. A mostani terv az, hogy 11,7 milliárd forintból készül el.
Mendelényiről és Bozóról korábban az Átlátszó is írt oknyomozó cikket, az írásuk címe az volt: „Kézműves sörben és ingatlanban utazik a tenderarisztokrácia krémje”.
Kivétel az Újpest, máig nem lett NER-csapat, de ez lehet, csak idő kérdése. A Magyar Nemzet szombati számában legalábbis úgy nyilatkozott a klubtulaj, ha valaki ad a csapatért 20 millió eurót, akkor viheti. Garancsi István érdeklődik.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.