Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedden a cég négy telephelyén is szünetelhet a munka.
Bár közel négy órán keresztül folytatott konstruktívnak mondható tárgyalást a Chinoin-Sanofi vezetőivel Székely Tamás VDSZ-elnök, az első napon nem sikerült egyezségre jutni a szakszervezet bérkövetelését illetően, ezért kedden 13 órától megtartják a korábban tervezett, kétórás figyelmeztető sztrájkot – közölte a szakszervezet. A munkabeszüntetést a cég három telephelyén (Budapesten, a Csanyik-völgyben és Veresegyházán) tervezik, míg a negyedik telephelyen, Nagytétényben szolidaritási sztrájkot tartanak majd a két órában.
A VDSZ minden munkavállalónak egységesen 30 ezer forintos béremelést szeretne elérni, erre a munkáltatói oldal egyelőre nem hajlandó. Kedden 14 órakor folytatják a bértárgyalást is – derül ki a VDSZ közleményéből.
A Chinoin-Sanofi szintén közleményt adott ki a tárgyalásról, ebben ezt írják: "a vállalat kihangsúlyozta, hogy fontos számára a munkavállalók elégedettsége és megtartása. Ennek érdekében már február elején lépéseket tett a vállalatcsoport felső vezetése felé a 2019. évi bérek további emelése érdekében. A vállalat vezetése ezekre a lépésekre ráerősített, és arra törekszik, hogy mielőbb megállapodás szülessen."
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.