Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Széchenyi Kártya Programban teljesítettek ilyen jól.
A Széchenyi Kártya Programban 2002 óta több mint 2250 milliárd forintot helyeztek ki, a hiteligénylések száma meghaladja a 380 ezret, ezekből több mint 285 ezer hitelügylet jött létre – hangzott el a KAVOSZ, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közös sajtótájékoztatóján.
Kiderült, hogy 2018-ban a teljes program keretében kihelyezett hitelösszeg 260 milliárd forint volt, vagyis hetente átlag 5 milliárd forint értékű szerződéskötés történt, amely napi bontásban 1 milliárd forint, óránként 125 millió forint, percenként 2 millió forint forrás kihelyezését jelenti a magyar gazdaságba.
Az Agrár Széchenyi Kártya konstrukcióban pedig csak 2018-ban – amely a termék indulása óta a legerősebb év volt – 45,4 milliárd forintot helyeztek ki, 2011 óta pedig összesen több mint 135 milliárd forint jutott az agrárszektor vállalkozói számára. A megkötött hitelszerződések 44 százaléka 500 ezer és 5 millió forint közötti hitelösszeg, 34 százaléka viszont már a magasabb 10-25 millió forint között van. A visszafizetési nehézségeket mutató ügyfelek aránya darabszám alapján 0,4 százalékot, a szerződött hitelösszeg alapján mindössze 0,28 százalékot tesz ki.
A finanszírozott vállalkozások 85 %-a mikrovállalkozás, 13%-a kisvállalkozás. A fő vállalkozási formák pedig a családi gazdaságok.
A Széchenyi Kártya Program kiemelten a kkv szektor számára nyújt pénzügyi támogatást abból a célból, hogy a vállalkozók egyedi terveihez igazítható, kedvezményes finanszírozáshoz jussanak.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.