Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Egy év alatt közel harmadával növelte a profitját az MKB-csoport.
Az MKB-csoport tavaly a 2017-es nyereséghez képest több mint 30 százalékkal magasabb, 25,1 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el – mondta Balog Ádám, a bank elnök-vezérigazgatója.
Balog szerint „a bank hatékony működése mellett a portfólió-minőség több lépcsőben megvalósuló, tervszerű javítása, az egészségesnek minősíthető portfólió felépítése is támogatta a 2018-ban elért eredményt”. Emellett 0,8 milliárd forint összegű kockázati költséget szabadított fel a pénzintézet, a nemteljesítő hitelek aránya 5,8 százalékra mérséklődött – tette hozzá Balog Ádám.
2018 fontos év volt a bank számára: tavaly nyáron vette a nevére Mészáros Lőrinc és felesége az MKB-ban lévő tulajdonrészt. A bank 48,6 százalékát birtokló cégek már addig is Mészárosék irányítása alatt álltak, de a felcsúti oligarcha és felesége kizárólagos befektetővé csak augusztusban váltak. Tavaly decemberig Szemerey Tamásnak, Matolcsy György unokatestvérének is volt részesedése, de azt eladta Szíjj László tiszakécskei vállalkozónak. Azóta Szíjj és a Mészáros család közösen már a bank 91,5 százalékát birtokolják.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.