Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Mohácsy-féle irodalomtankönyveket és a Hajdu-féle matematika-tankönyveket ezentúl állami kiadók fogják kiadni.
Két, tankönyvekkel foglalkozó magánkiadó is átadta több kiadványa kiadási jogát az állami tankönyvkiadónak, miután a törvényi szigorítás miatt nem tudták meghosszabbítani azok engedélyét és a tankönyvjegyzékre sem kérhették kiadványaik felvételét – írja a Népszava.
Korábban beszámoltunk róla, hogy az áprilisban kiderült új, hivatalosan engedélyezett tankönyvlistára már nem kerülhetett rá több száz, az előző években használt tankönyv, közismereti tárgyakból pedig ezért idén már csak állami kiadású könyveket lehet rendelnie az iskoláknak.
A legnépszerűbb tankönyvek ügyében több magánkiadó is pereket indított, az államot az Oktatási Hivatal (OH) képviselte, a bírák pedig eltérően ítélkeztek: volt, hogy a tankönyvesek, és volt, hogy az OH javára döntöttek, néhány ügyben az OH a Kúriához fordult.
Kuncze Magdolna, a Krónika Nova Kiadó ügyvezető igazgatója megelégelte a vég nélküli jogi csatákat, és úgy döntött, inkább átadja a népszerű Mohácsy Károly-féle irodalomtankönyvek kiadási jogát az államnak.
"Idén januárban döntöttem úgy, megkeresem az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Oktatási Államtitkárságát, hogy találjunk valami megoldást annak érdekében, hogy az iskolák tovább rendelhessék a Mohácsy-könyveket. Szakmailag helytelennek tartottam volna, ha a pedagógusoknak nem az addig használt tankönyvcsalád kiadványaival kellett volna folytatniuk a munkájukat" – mondta a lapnak Kuncze Magdolna. Négy, 9-12. évfolyamokon használt tankönyvről és a hozzájuk tartozó szöveggyűjteményekről van szó, amikből évente 300-400 ezer példányt adtak el.
Az ügyvezető az Emmivel kötött megállapodás részleteiről csak annyit árult el, hogy nem ingyen kellett átadnia a kiadási jogokat, a tankönyvek pedig szeptembertől végül az Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetének (EKE OFI) kiadásában lesznek elérhetők. Kuncze Magdolna hozzátette, a kiadó helyzetén egyébként ez nem segít, elmondása szerint várhatóan két éven belül, az új Nemzeti alaptanterv megjelenésével – amellyel már nem lesznek kompatibilisek a mostani tankönyvek – a 23 éve alapított Krónika Nova meg fog szűnni.
A Népszava azt írja, ugyanígy járt a korábban a Műszaki Könyvkiadó kiadásában megjelent Hajdu Sándor-féle matematikakönyv-sorozat is.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart egy, az ötvenes évek Amerikájában játszódó romantikus film, a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.