Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Környezetvédelmi szempontok miatt betiltatnák az első osztályt a rövidtávú utakon.
Tovább folytatódik a hagyományos és a fapados légitársaságok harca. Ezúttal a Wizz Air lendült ellentámadásba és felszólította vetélytársait, hogy „az ötórásnál rövidebb repülőutakon fejezzék be az üres székek reptetését az első osztályon”.
A magyar hátterű légitársaság szerint a business class szolgáltatást minden rövidtávú repülőútról ki kellene tiltani. Az ezen utazóknak ugyanis kétszer akkora a szén-dioxid-lábnyoma, mint azoknak, akik turistaosztályon utaznak, így ezzel a gyakorlattal egy archaikus és pazarló modellt tart életben az iparág. Ahogy fogalmaztak:
"A régimódi utazás kora lejárt, akárcsak az első osztályé”.
A vita alapját a Lufthansa vezérigazgatójának nyári nyilatkozata adta. Akkor Carsten Spohr arról beszélt, hogy főleg a fapadosok felelősek az iparág környezetszennyező működésére vonatkozó kritikákért. A Lufthansa-vezér szerint a fapadosok veszteséget termelő járatokat tartanak fent feleslegesen, tovább növelve az iparág károsanyag-kibocsátását. Ezért is támadják a repülést a klímaaktivisták.
Váradi József, a Wizz Air alapító-vezérigazgatója később a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozva „teljes baromságnak" nevezte az állításokat.
Mostani közleményében a fapados légitársaság azt írta, hogy jelenleg a Wizz Air egy utasra vetített szén-dioxid kibocsátása a legalacsonyabb az összes versenytársa közül, ami 57,1 g/utas/km értéket jelent a 2019 november adatok szerint.
„A teljes iparágnak agresszívabban kell követelnie, hogy tiltsák ki az első osztályokat a rövidtávú légiközlekedésből. Egyben arra kérjük az utasokat is, hogy alaposan tájékozódjanak, mielőtt lefoglalják a repülőjegyüket” – nyilatkozta Váradi.
A Wizz Air profitja egyébként durván megnőtt az idén, meg is növelték a pénzügyi év végén várható profit-előrejelzésük alsó határát. A cég korábban 320 és 350 millió euró közötti sávba várta az éves adózott eredményt, az alsó határt most 335 millió euróra módosították.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.