Nincs ideje olvasni? A szellemi gyorsétterem házhoz jön

A barátaival óvatlanul borozgatót vagy sörözgetőt bármikor érheti az a kellemetlen meglepetés, hogy egy általa nem ismert könyvre terelődik a beszélgetés. Az ilyen kínos helyzeteket elkerülendő jól jöhet a berlini Blinkist startup szolgáltatása, amely 15 percben foglalja össze fontos könyvek tartalmát.

  • HVG HVG
Nincs ideje olvasni? A szellemi gyorsétterem házhoz jön

A négy egykori egyetemista barát által 2013-ban gründolt vállalkozásnak ugyanis az a célja, hogy az időhiányban szenvedő vagy a beláthatatlan és folyamatosan bővülő kínálatban eligazodni nem tudó olvasók számára tegye könnyen elérhetővé az (angolszász terminológiában nonfictionnek nevezett) ismeretterjesztő tényirodalom köteteinek említésre méltó darabjait. Nem csupán a szalonműveltség lyukainak betömködését, sokkal inkább az élethosszig való tanulást szolgálják a cég munkatársai által készített rezümék.

Amikor jó pár éve a berlini fiatalok egyike, Sebastian Klein e-mailben osztotta meg barátaival az épp általa olvasott könyv fő állításait, illetve az azokkal kapcsolatos gondolatait, még nem sejtették, hogy ennek később hasznát is láthatják.

„Aztán, ahogy mi is dolgozni kezdtünk és egyre kevesebb időnk lett olvasni, eszünkbe jutottak az egykori e-mailek, és rájöttünk, hogy lehetne keresni valamit ezen a piacon”

– meséli Holger Seim, a Blinkist vezérigazgatója.

A startup nevét az angolul pislogást, szempillantást jelentő „blink” szóból vették, arra utalva, hogy az általuk készített rezümékből „szempillantás alatt” lehet tudást szerezni. Egy könyv mondandója tapasztalataik szerint lebontható nagyjából tíz kulcsgondolatra vagy -üzenetre, amelyeket aztán a blinkistesek (okostelefonra, tabletre vagy könyvolvasóra küldhető) írott szövegben fejtenek ki. Vagy éppen felolvassák azoknak, akiknek bokros teendőik mellett még 15 percnyi idejük sincs olvasásra.

Havonta negyven új címmel bővül a könyvtáruk, amelybe immár háromezernél is több kötet tartozik; a felhasználók – amennyiben egyéves elköteleződést vállalnak – már havi alig kétezer forintért válogathatnak közülük. A böngészést 27 alkategória segíti, így például marketing, vállalatirányítás, történelem, pszichológia, tudomány, ön- és gyermeknevelés, életrajz, szexualitás és párkapcsolat. 

A berlini alapítók úgy vélik, nem a könyvkiadók ellen, hanem értük dolgoznak: tulajdonképpen szívességet tesznek azzal, hogy a sok vaskos nonfiction kötetben felhalmozott tudást eljuttatják azokhoz, akiknek eszük ágában sem lenne órákat tölteni egy könyv felett. Sőt azt tapasztalták, hogy a Blinkist felhasználóinak csak egy töredéke elégszik meg a rövid összefoglalókkal, 40 százalékuk pedig ennek hatására egyenesen több „valódi” könyvet olvas, sokszor éppen azt, amelyikhez a kivonat kedvet csinált. A kiadók gyanakvását azonban csak úgy tudta eloszlatni a cég, hogy tíz százalék jogdíjat fizet nekik kötetenként, cserébe használhatja a borítókat, és szabadon idézhet a könyvekből.

Az alapvetően az angolszász tényirodalom javából válogató, jelenleg több mint 50 főt foglalkoztató céget Németország legdinamikusabban fejlődő startupjai között emlegetik, noha a 15 perces összefoglalók nem minden kritikus igényeit elégítik ki. A brit Guardian tesztelője például kifejezetten inspirálónak tartotta Stephen Hawking Rövid bevezetés az időbe című kötetét, ugyanakkor a korábbi amerikai first lady, Michelle Obama önéletrajza, az Így lettem kapcsán úgy érzi, épp a lényeg veszett el belőle azzal, hogy politikai és családi események Wikipédia-szócikkévé soványították.