„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Nincs délutáni műszak, a gyakornokok számára pedig felfüggesztették a munkavégzést – egyebek mellett ilyen szabályokat hozott a koronavírus miatt a Magyar Suzuki Zrt.
A magyar Suzukinál is különleges intézkedések léptek életbe a terjedő járvány miatt – írta a Portfolio. A lap szerint az új szabályok egyike, hogy csak délelőttös műszak van, a délutánit törölték, a gyakornokok munkavégzését pedig felfüggesztették. Az intézkedések közé tartozik még, hogy
Bonnár-Csonka Zsuzsanna vállalati kommunikációs vezető szerint az új szabályok hétfőtől érvényesek, de már hetekkel ezelőtt számos biztonsági intézkedést bevezettek, például márciustól töröltek minden külföldi üzleti utat, illetve olyan találkozót, amelyben más országból érkező partner is érintett lenne.
"Külföldi üzleti partnereink nem léphetnek be a gyár területére. A belföldi üzleti partnereink csak akkor jöhetnek be, ha a látogatást megelőző két hétben nem jártak más országban. Erről az érkezőknek nyilatkozatot is kell tenniük. Ezen felül igyekszünk az üzleti partnereinkkel történő személyes találkozók számát minimalizálni. Arra ösztönözzük kollégáinkat, hogy telefonon vagy online intézzék a megbeszéléseiket" – mondta.
Az Audi és az Opel magyar gyáraiban már egyáltalán nem dolgoznak.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.