Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az emlékévvel kapcsolatos feladatokra összesen 12 milliárdot irányzott elő a kormány.
Balásy Gyula érdekeltségei, a New Land Media és a Lounge Design nyerték a „30 éve szabadon” emlékévhez kapcsolódó hirdetési és kommunikációs feladatok félmilliárdos keretszerződését – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből. A két cég gyakorlatilag egyeduralkodó az állami kommunikációs megbízások területén.
A közbeszerzést Schmidt Mária Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványa írta ki. Schmidtet 2019 márciusában nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök a több évre elhúzódó emlékév koordinálásáért felelős kormánybiztossá – szúrta ki a 444. A kormány a vonatkozó határozat szerint összesen 12 milliárdot szán a megemlékezéssel kapcsolatos feladatokra.
A kicsinyesség és Orbán Viktor a Szigeten is felfalta a valóságot
Egy zuhanyzó mellé tették a Terror Háza Múzeum rendszerváltást bemutató fotókiállítását a Sziget Fesztiválon, alig lehet megtalálni a képeket. Ráadásul az események nem pontosan úgy zajlottak, ahogyan azt bemutatják, de ez senkit nem érdekel. A legtöbb fesztiválozó rá sem néz a fotókra.
A Balásy-cégekkel kötött szerződés különösen az alábbi tevékenységeket foglalja magában:
A cégek feladata továbbá a kampányok és megjelenések igazolása az alábbiakban felsorolt eredménytermékek átadásával:
Schmidt Máriáék visszatartják az Orbán-videóért járó pénzeket
A 444 értesülése szerint a kisfilm elkészítésében részt vevők közül többen még mindig nem kapták meg a munkáért járó pénzüket. Pedig a Schmidt Mária által vezetett közalapítványnak elég nagyszabású büdzsé áll rendelkezésére a rendszerváltás méltó megünneplésére.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Egy ambíciózus igazgató és a lelkes, jól felkészült tantestület bárhol alkalmazható, példaértékű iskolai modellt dolgozott ki és vezetett be Tarnabodon. Riport.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról, a Pride sikertelenségéről és arról, hogy miért napolták el az ellehetetlenítési törvényjavaslat megszavazását.