Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A koronavírus-járvány miatt több szolgáltatónál kikapcsolási moratóriumot hirdettek, de a Népszava szerint ennek rövidesen vége.
A hazai szolgáltatók hamarosan ismét felfüggesztik a szolgáltatást hosszú ideje tartozó ügyfeleiknél – írta a Népszava. Az E.ON és a tavaly tulajdonába került Elmű-ÉMÁSZ már megkezdte a lejárt tartozással rendelkező ügyfelek kiértesítését a lapnak küldött válaszok szerint.
Az NKM-nél egyelőre csak vizsgálják a kikapcsolási türelem megszüntetésének lehetőségét.
A hazai közművek a veszélyhelyzetre tekintettel március közepén hirdettek moratóriumot a lejárt tartozások miatt kikapcsolással fenyegetett háztartások számára. Az NKM akkor néhány tízezer olyan felhasználási helyet tartott nyilván, amely kikapcsolásra okot adó tartozást halmozott fel.
A Népszava szerint a tartozások száma mostanra némiképp nőtt. Az intézkedéssel egyidejűleg az NKM megszüntette a kikapcsolási értesítők kiküldését, miközben tapasztalataik szerint ezek hatására a többség rendezi a hátralékot.
Arra a kérdésre, hogy a személyes leolvasás visszaállítása mellett megadható-e a jövőben az éves mérőállás a már bejáratott elektronikus utakon, mindhárom szolgáltató különböző válaszokat adott. Az NKM-től azt közölték, hogy az elosztói rendszerek felé a webes felületeken a diktálás lehetősége továbbra is megmarad. Elmű-ÉMÁSZ-nál a továbbiakban is megadható az éves mérőállás az online ügyfélszolgálaton, az Energia App-on és telefonon keresztül. Az E.ON pedig dolgozik azon, hogy mobilalkalmazásukban a telefon kameráját használva hitelesen is meg tudják adni az óraállást az ügyfelek. Ennek bevezetéséig az E.ON-os területen a személyes leolvasás nem váltható ki – közölték a Népszava megkeresésére.
Az NKM és az E.ON közleményében azt is jelezte, hogy július 6-tól szakaszosan és korlátozásokkal újraindulnak a központi ügyfélszolgálati irodák. Az intézmények ugyanakkor kizárólag előzetes, online, valamint az NKM-nél telefonos időpontfoglalással látogathatók. A Nemzeti Közművek a fiókirodák újranyitásán még dolgozik.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.