Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Elmaradt a járulékok fizetésével a Megyeri csárda, emiatt hiába kapott bértámogatást, az adóhatóság a köztartozásra utalta át a teljes összeget. Egy adószakértő szerint hiába követel az állam pénzt egy cégtől, az nem veszélyeztetheti a dolgozók kifizetését.
Nem sokáig örülhetettek a Megyeri csárda tulajdonosai annak, hogy megkapták a vendéglátóhelyeknek ígért állami bértámogatást,
az átutalt összeget ugyanis azonnal elvitte az adóhatóság a korábbi járulékelmaradások miatt
– írta a Blikk.
Lepsis Dániel, a cég ügyvezetője elismerte, hogy a korlátozások óta valóban volt elmaradása: az első hullámban „nagyjából” tudta fizetni a járulékokat, tavaly novemberre azonban minden tartalékuk elfogyott. Az alapanyag-vásárlás, a rezsiszámlák és a dolgozók kifizetése után a negyedik helyre vették csak az államnak járó összegek kifizetését – ezzel követték el a hibát. Pályáztak a bértámogatásra, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) arról küldött nekik egy tájékoztatást, hogy ennek a teljes összegét a köztartozásra utalták át.
Angyal József adószakértő úgy véli, hogy a NAV hibázhatott. Még egy végrehajtási eljárásban is külön alszámlára különítik el a dolgozók bérét, a cég tartozásai nem veszélyeztethetik a munkatársak kifizetését – magyarázta.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Christian Horner egy romokban lévő csapat élére állva a mennyek kapujáig emelte az energiaitalos istállót, majd testközelből élte át a zuhanórepülést is. 20 év után most távoznia kell.
Épp a minap szabadult el a platform chatbotja, amely antiszemita bejegyzéseket kezdett közzétenni, de az NBC News úgy tudja, Linda Yaccarino távozása már több mint egy hete napirenden volt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.