Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Adóelőleg esetében azonban csütörtökig előre kell igényelni a csökkentést. Annak sem kell kétségbe esnie, aki lemarad a határidőről.
Az érintett kis- és közepes vállalkozások közel 90 százaléka (410 ezer cég) nyilatkozott már arról, hogy szeretné csökkenteni már az iparűzési adó március 15-ig fizetendő előlegét is - közölte a Pénzügyminisztérium.
A minisztérium szerint még egy nap van arra, hogy a vállalkozók leadják a nyilatkozatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, de jelezték, az sem marad ki a csökkentésből, aki elmulasztja a február 25-i határidőt, mert egy igazolási kérelemmel később is pótolható, de azt legkésőbb az adóelőleg megfizetésének az időpontjáig érdemes elintézni.
A közel 400 ezer katásnak, a tevékenységüket idén kezdő vállalkozásoknak vagy az előtársaságoknak viszont nem kell nyilatkoznia, mert nekik eleve nem kell adóelőleget fizetniük.
A PM jelezte, hogy a fenti elektronikus nyilatkozattétel csak az adóelőleg kedvezményes fizetéséhez szükséges, ettől függetlenül automatikusan minden vállalkozásnak csak az egyszázalékosra csökkentett iparűzési adót kell majd 2022. május 31-ig megfizetnie.
A tárca emlékeztetett, hogy az összesen 150 milliárd forintos adóenyhítésre akkor jogosult egy cég, ha ha mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül, és a nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege négymilliárd forint alatt marad. Ennek kiszámításakor a vállalkozó és a kapcsolódó, illetve partnervállalkozások adatait össze kell számítani, vagyis a négymilliárd forintos értékhatár, valamint a foglalkoztatotti létszámra vonatkozó határ nem az egyedi vállalkozás szintjén, hanem „csoportszinten” értelmezendő.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
Újabb hétvége, újabb késő vonatok a Balatonnál.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.