Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Külső gazdasági társaságot bízhat meg a feladattal a kormány egy törvénymódosítás nyomán. Az eredmény a Népszava szerint hasonló lehet ahhoz, mint amit az egyetemek alapítványi kiszervezése jelent a felsőoktatásnak.
A jövőben már nemcsak az állami tulajdonú Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-vel (Kello), hanem egy külső gazdasági társaságot is bevonva látná el a kormány a tankönyvek előállításával, valamint az iskolai tankönyvrendelés lebonyolításával kapcsolatos feladatokat – írja a Népszava. A köznevelési törvény nemrégiben elfogadott módosításával ugyanis felhatalmazást kapott a kormány arra, hogy rendeletben jelöljön ki gazdasági társaságokat az említett feladatokra.
Az Emmitől úgy tudja a lap, hogy az említett gazdasági szervezet nyomdai feladatokat láthat el. Az minisztérium szerint ilyen társaság kijelölésére most nem volt szükség, mert „az idén szeptembertől használatos tankönyvgyártás rendben zajlik”.
A módosítás indoklásában oktatáspolitikai és minőségi szempontokra hivatkoznak, de a Népszava forrásai arra is felhívják a figyelmet, hogy mindez hasonló eredményt hozhat, mint az egyetemek alapítványi kiszervezése. Egy, a jelenlegi kormányhoz hű társaságnak az állami tankönyvállomány szerzői jogait is könnyedén átadhatják. Ez a társaság aztán akár egy kormányváltás után is ragaszkodhat ahhoz, hogy az utóbbi években kifejlesztett könyvek kerüljenek az iskolákba.
Átírták a tankerületek egyes iskolák tankönyvrendeléseit
Az új Nemzeti alaptantervhez és a kerettantervekhez új tankönyveket is ki kellett adni, amit aztán minden iskolának használni is kell. Ehhez rohamtempójú tankönyvbírálatokra volt szükség, de az Oktatási Hivatal ezt is megoldotta. Az időnként komikusnak is nevezhető tankönyvi esetekről hivatalos dokumentumok kerültek elő.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.