Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Úgy tudják, a tulajdonosok „belátták”, hogy a zajterheléssel kapcsolatos problémákat nem tudják megoldani.
Már nem zárkóznak el a Budapest Airport értékesítésétől a tulajdonosok – írja iparági forrásokra hivatkozva a Magyar Nemzet. Múlt pénteken a Bloomberg írt arról, hogy ajánlatot tett a magyar kormány a Budapest Airport Zrt.-re – ezt a Magyar Nemzet már tényként kezeli. A lap úgy tudja:
Az ajánlatot, amelyet a repülőtér tulajdonosai a múlt héten kaptak meg, nem utasították vissza, mint korábban, de a piaci érték alattinak ítélték meg.
A Magyar Nemzet tudomása szerint a tulajdonosok azt is „belátták”, hogy a zajterheléssel kapcsolatos problémákat nem tudják megoldani. Az ajánlatról kérdezték Palkovics László innovációs minisztert is, aki azt mondta, folyamatban lévő ügyről nem kíván nyilatkozni.
Palkovics júniusban arról beszélt, hogy méltányos ajánlatot készülnek tenni a reptér megvásárlására, és ha nem eladó, akkor a kormány „valamilyen módon” visszaállítja a többségi állami tulajdont. A Budapest Airport tulajdonosai június végén még közleményben utaltak rá, hogy nem akarják eladni a Zrt.-t. Korábban az is kiderült, hogy azt tapasztalják, a kormány ki akarja kényszeríteni az üzletet: mindenféle hivatalosságok megvádolták őket a létesítménnyel összefüggő beruházások miatt, ugyanakkor akadályozták a fejlesztéseket, azonkívül miniszterek és „közeli” sajtóorgánumok fenyegetőztek. Az Orbán-kormány nyomásgyakorlása miatt áprilisban a Liszt Ferenc repülőteret működtető konzorcium főrészvényese, az AviAlliance panasszal fordult az Európai Bizottsághoz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.