Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Állami tízmilliárdok folynak ki strandokra és fürdőkre, amelyek a települések utolsó szabad bevételét adhatják, míg divatos helyeken a kormányhoz közel álló befektetők profitját hizlalják. Az adóján keresztül a belépőjegyet duplán megfizető polgár pedig csak lesi az árak emelkedését.
Sajátos szimbiózisban él Esztergom fürdője a város szállodáival, pontosabban a város polgármestere a nagybátyjával: tehát a két Hernádi. A HVG értesülése szerint a Mol elnök-vezérigazgatójának, Hernádi Zsoltnak már nemcsak két, hanem három esztergomi szálloda van a birtokában.
Azt már lehetett tudni, hogy az újonnan megnyílt Grand Hotelje mellett megvette a Portobellót is, ám néhány hónapra rá az ő cégét jegyezték be a jelenleg nem működő Esztergom Hotel tulajdoni lapjára is. Kis híján a hotelektől alig pár lépésre lévő élményfürdő, az Aquasziget üzemeltetése is hozzá került, ám a fideszes Hernádi Ádám által vezetett önkormányzat végül másképp döntött. A napokban a képviselő-testület a polgármester kabinetfőnökének felügyelete alatt megalapította erre a célra a Gran Spa & Sport Kft.-t.
Mi ennek az értelme? A nagybácsi a Magyar Turisztikai Ügynökség 2,8 milliárd forintos támogatásával megépíthette a négycsillagos superior kategóriájú szállodát, az unokaöcs pedig elkönyvelhette, hogy városa ötmilliárd forintot kap az MTÜ-től különböző fejlesztésekre, az összeg ötödét az Aquasziget felújítására. A fürdőt az utóbbi években az a – szintén Fidesz-közeli – vállalkozás, az Investor 2005 Kft. működtette, amelyik a két szállodát eladta Hernádi Zsoltnak.
A cikk teljes terjedelmében az eheti HVG Fókuszban rovatában, illetve online a hvg360-on olvasható.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.