Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Leszakadt szinte a teljes vidék Budapesttől a fizetésekben.
Közel kétszeres különbség van az ország legalacsonyabb és legmagasabb átlagfizetésű helye között – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal most kiadott, Fókuszban a megyék című összeállításából. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nettó 196 ezer forint volt az átlagfizetés az idei első félévben, ami az 55 százaléka a budapesti 351 ezer forintnak.
Budapest a fizetésekben is alaposan elszakadt az ország többi részétől, még a legjobban álló megye, Győr-Moson-Sopron fizetései is 48 ezer forinttal elmaradnak a budapesti átlagtól, ott 303 ezer forinttal számolt a KSH.
Még sokatmondóbb, hogy csak ez a két hely húzza felfelé a mutatót: a többi 18 megye átlagfizetése mind az országos átlag alatt van.
Megyei bontásban, nettóban számolva ez a következőképp néz ki:
Közzétették a munkanélküliség adatait is. Itt Tolna, Győr-Moson-Sopron és Fejér megye áll a legjobban, 1,2, 1,4, valamint 1,9 százalékos munkanélküliséggel, Szabolcsban viszont 9,4, Nógrádban 11,3 százalékos volt a munkanélküliség.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Jelentősen növelné a dohány- és nikotintermékek jövedéki adóját az Európai Bizottság, továbbá egy kalap alá vonná a hagyományos cigarettát a kevésbé káros alternatívákkal. A bevételek egy részét közvetlenül a közös költségvetésbe csatornáznák, de nem biztos, hogy a dohányzás elleni küzdelem érdekeit szolgálja az adóemelés.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.