Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A kormány 4 százalékponttal csökkentené a munkáltatói járulékokat, 10 százalékra csökkentené a kivát, és fenntartaná a hipa (önkormányzatoknak fájó) megnyirbálását. Cserébe egy lépésben 20 százalékkal, bruttó 200 ezer forintra nőne a minimálbér és bruttó 260 ezerre a garantált bérminimum.
A munkáltatók üdvözlik a kormány ajánlatát, miszerint a kabinet a jelenlegi 11 százalékról 10 százalékra csökkentené a kisvállalkozói adót (kiva) – mondja a hvg.hu-nak Perlusz László, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára a bértárgyalások október 27-ei fordulója után.
A kiva csökkentését a VOSZ terjesztette elő a megelőző tárgyalási fordulón, 2 százalékpontos csökkentést kértek. Az ajánlott egy százalékpontos csökkentést ennek ellenére „korrektnek” tartják. A Pénzügyminisztérium ugyanis pontos számításokat mutatott be, amelyek szerint a kiva egy százalékpontos csökkentése összhangban van a munkáltatói járulékok 4 százalékpontos csökkentésével – a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás kivezetésével és 2,5 százalékpontos szociális hozzájárulási adó (szocho) csökkentéssel. A kivának azért érdemes ezekhez igazodnia, mert az adónem kiváltja a szochót.
A kormány kivára vonatkozó ajánlata sokkal közelebb vitte a feleket a megegyezéshez
– mondja Perlusz László. Ahogy Palkovics László innovációs miniszter bejelentette, a kormány a kiva csökkentésén kívül fenntartja ajánlatát a 4 százalékos járulékcsökkentésről, illetve az asztalon van a helyi iparűzési adó (hipa) jelenleg érvényben lévő megvágásának fenntartása. A VOSZ-főtitkár szerint
ezzel a csomaggal már közel a megállapodás, arra akár pár héten belül sor kerülhet.
Különösen, hogy a kormány nyitottnak mutatkozik rá, hogy hosszú távon is elköteleződjön a munkáltatói terhek csökkentésének folytatása mellett.
Vagyis a bérmegállapodás várhatóan a következőképpen fog festeni. Egyik oldalról:
Cserébe a kormány:
A megállapodás egyetlen vitatható pontja a hipa megnyirbálásának fenntartása. A hipa ugyanis az önkormányzatok utolsó jelentős, önálló bevétele, a megszorítás fenntartásáról a kormány nem egyeztetett az önkormányzatokkal. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke, mint a legnagyobb önkormányzati szövetség elnöke, ezért levélben fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez, és kérte a kormány és az önkormányzatok érdekegyeztetési fóruma, az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa összehívását.
Igaz, a hipa-megszorítás fenntartása formailag nem a kormány javaslata, hanem a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaráé (MKIK), pontosabban Parragh László kamarai elnöké – bár a bértárgyalásra a kormány vitte be.
A hipa-csökkentés fenntartását nem a munkáltatói képviseletek kérték. Azonban az mintegy 150 milliárd forintot hagyna a vállalkozásoknál. A VOSZ üdvözli a javaslatot, a szervezet ugyanis régóta a hipa megszüntetését szeretné elérni. Az adót rendszeridegennek tartják, mivel azt a forgalom alapján kell megfizetni, nem pedig a nyereség alapján. Vagyis például a hipát akkor is fizetnie kell egy munkavállalóit megtartó vállalkozásnak, ha a Covid-járvány miatt nehéz gazdasági helyzetbe került, és veszteséggel zárja az évet. Ugyanakkor
az önkormányzatok működőképességére is tekintettel kell lenni,
hiszen sok településen a helyhatóságok (és a tulajdonukban álló cégek) a helyi gazdaság legnagyobb megrendelői és/vagy legnagyobb foglalkoztatói – hangsúlyozza Perlusz László.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.