Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az MTI 19 fotót adott ki a témában, míg az ellenzéki előválasztásról csak néhányat.
Úgynevezett beruházásbejelentő sajtótájékoztatót, illetve sajtóbejárást tartottak a Doktor24 Medicina Zrt.-nél pénteken abból az alkalomból, hogy a cég ismét fejleszt: modern klinikai központot hoznak létre 3000 négyzetméteren, 25 rendelővel és 36 ággyal. Az MTI beszámolója alapján a vállalat
nagyjából 3 milliárd forintos projektjéhez az állam 287 millió forintos támogatást nyújt.
Az eseményen – mármint a sajtóbejáráson – megjelent Simicskó István KDNP-s országgyűlési képviselő, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Kóka János is, az SZDSZ volt elnöke, aki a Doktor24 Medicina Zrt. elnöke.
Az állami hírügynökség fotókat is kiadott erről, összesen 19-cet. Miközben a hetekig tartó ellenzéki előválasztás témájában csupán párat közöltek.
A Doktor24 Medicina Zrt. egyébként tavaly júniusban kapta meg ezt a támogatást „a koronavírus hatásainak ellensúlyozására”.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.