Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A jelenség nem tekinthető meglepőnek a szakértő szerint, mivel a cégek elvárásai is nagyobbak lettek.
Ma már kezdenek olyan igények kialakulni a magyar kékgallérosok (vagyis a fizikai dolgozók) körében, amelyek 5–10 éve a fehérgallérosoknál (azaz a szellemi dolgozóknál) voltak jellemzők – közölte a Gi Group. A társaság közleményében jelezte azt is, hogy ez a bérelvárásokban is látszik:
ma már a képzetlenebb fizikai munkások is nettó 250–300 ezer forintot szeretnének hazavinni, a képzettek pedig még többet, 350–400 ezret.
A Gi Group egy felmérést is közöl, melyben rámutatnak: tízből kilenc kékgalléros könnyen váltana munkahelyet Magyarországon, ugyanis magasabb bérekkel elcsábíthatóak.
„A koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés után a vártnál gyorsabb visszapattanás történt, így újra egyre erősebbé vált a kereslet a fizikai dolgozók iránt, mostanra pedig újra nehéz megtalálni a képzett munkavállalókat” – mondta Alapi Márton, a Gi Group üzletágvezetője. Leginkább a gyártás-termelésben érzékelhető a probléma, gépkezelők, karbantartók, targoncások hiányoznak főként. Szerinte a vállalatoknak ezért nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a munkavállalók megtartására, miután a dolgozók igényei is nőnek.
A Gi Group rámutat arra is, hogy nem meglepő, hogy a dolgozók igényei emelkednek, hiszen az elvárások is nagyobbak. A nagyvállalatoknál egyre inkább az alapelvárások közé tartoznak a digitális készségek, illetve kezd megjelenni a nyelvtudás is az elvárások között. Az automatizáció miatt pedig egyre fejlettebb technológiával kell dolgozniuk a munkavállalóknak, ezért magasabb tudásszintre kell eljutniuk.
„A vállalatok nem tehetik meg, hogy a munkaerőhiány közepette megváljanak azoktól a dolgozóktól, akik nem rendelkeznek ezekkel a képességekkel. Meg kell tanítaniuk nekik az új eszközök használatát, fejleszteniük kell a képességeiket, amivel a lojalitásukat is növelik” – mondta Alapi Márton.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.