Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A statisztikai hivatal alapból nem követi a csirke far-hát árát, az árstop indulása előtt nem szokványos formában, de közzétettek egy kölcsönszámot. E szerint októberben 293 forint volt a far-hát kilójának átlagára.
Február 1-jén életbe lép a kormány által bevezetett élelmiszerárstop, a kiskereskedők maximum azon a fogyasztói áron adhatnak hét terméket – illetve helyesebb inkább termékcsoportról beszélni – amelyen 2021. október 15-én adták azokat.
A szabály szerint ha egy kereskedő nem tudja megállapítani, mennyiért adott valamit akkoriban – kisboltok esetében ez könnyen előfordulhat – akkor a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által októberre közölt átlagár a mérvadó.
Igenám, de a KSH nem követi az összes, árstoppolt élelmiszer átlagárát, a csirke far-hátat például nem figyelik. A hiányosságot most pótolták, a kezdőlapra felkerült egy kép, amelyen a másik hat termék ára mellett feltüntettek 293 forintot. Saját adat híján hozzácsillagozva, hogy a szám az Agrárgazdasági Kutatóintézettől származik.
Nem világos, hogy az érintett kereskedőknek most akkor ehhez a számhoz kell-e tartaniuk magukat, a vonatkozó kormányrendelet ugyanis csak annyit ír elő, hogy a „KSH honlapján közzétett” átlagár a mérvadó, azt nem, hogy a közzétételnek a normál, hivatalos táblázatban kell szerepelnie, vagy hogy a KSH saját adatgyűjtéséből kell származnia. Kérdeztük a KSH-t, hogy mérvadónak kell-e tekinteni a közzé tett farhát-árat, ha válaszolnak, közzétesszük.
Egyébként az árstoppolt termékek köre jóval szélesebb, mint a KSH által követett kör, így az sem világos, hogy a boltok polcaira kikerülő szeletelt, vákuumcsomagolt sertéscomb árának ugyanannak kell-e lennie, mint amit a KSH „Sertéshús, comb (csont és csülök nélkül), kg” címen közöl.
Az biztos, hogy a kereskedőknek kormányzati előírásra nagy, kormánykék plakátokon kell tájékoztatniuk a nagyérdeműt, hogy az üzletben farhátrezsi-csökkentés van érvényben. Minél nagyobb a bolt, a plakátnak annál nagyobbnak és annál kékebbnek kell lennie.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.