Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
3,3 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye januárban az egy évvel korábbihoz képest, és 11,7 százalékkal több új szerződést írtak alá, mint 2021 elején.
3,3 százalékkal volt nagyobb a magyar építőipari termelés idén januárban, mint 2021 első hónapjában – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. A 2021. decemberihez képest ez is 6,3 százalékos visszaesést jelent, de ez önmagában nem annyira rossz hír, mint amilyennek első ránézésre tűnik, a decemberi egy kiemelkedően jó rekordhónap volt.
Idén januárban épületből 0,4 százalékkal kevesebb készült, mint egy éve ilyenkor, az egyéb építményekből viszont 12,9 százalékkal több.
Szintén kettősséget látunk, ha azt nézzük, mi lehet ez után, de az épp az ellenkező irányba mutat: egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződésből 39,8 százalékkal kevesebbet kötöttek, mint tavaly januárban, épületek építéséről szóló szerződést viszont majdnem másfélszer annyit írtak alá, mint egy éve, egész pontosan 49,7 százalékkal többet. Összesen 11,7 százalékkal több új szerződést kötöttek, mint 2021 januárjában.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.