Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Akad, aki a pénzük után futókon nyerészkedne, más időben kapcsolt, amikor sejteni lehetett, hogy a Sberbank bajba kerülhet a háborús szankciók miatt.
„Extrém nagyságúnak érzem az átverés lehetőségét” – figyelmeztette a Sberbank károsultjait egy óvatosabb társuk, amikor valaki azokat kereste a közösségi médiában, akiknek legalább egymillió eurójuk ragadt bent a bank összeomlása után. De más furcsaságok is történtek a háborús szankcióknak áldozatul esett bank körül – olvasható az e heti HVG-ban.
A kártalanítást például még nem minden jogosult kapta meg, a családtámogatási és egészségügyi ellátásokat pedig a bank végelszámolója érthetetlen okokból két héttel az után, ahogy az államkincstárból elutalták a banknak, visszaküldte az államkincstárnak. Onnan majd az ügyfelek által megadott új bankszámlaszámra elutalják azt.
A HVG egy informátora arról is beszélt: minden bankcsődnél vannak jól értesültek, akik az utolsó pillanatban még ki tudják menteni a pénzüket, vagy annak egy részét. Az Opten és a HVG közös gyűjtése szerint a 25 legnagyobb éves árbevételű cég közül, amelyek valahol máshol új számlát nyitottak, kilenc tette ezt meg a Sberbank március 3-i bezárása előtt, az pedig banktitok, hogy tudtak-e kimenekíteni pénzt.
Részletek az e heti HVG-ben.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Donald Trump hangsúlyozta, hogy az iráni atomlétesítmények bombázása nem jelenti azt, hogy az USA háborúban állna. Évtizedek óta érvelnek hasonlóan amerikai elnökök, s alkotmányjogi értelemben az USA 1942 óta nem üzent hadat senkinek.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
A kormányfő Diogo Jotáról, Lázár Jánosról és a Tisza Pártról is beszélt egy videós interjúban, meg arról, hogy a felesége szólt neki: ne engedjen be egy migránst sem.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.
A kerti növényeinket károsító baktériumok és gombák esetében is igaz a mondás, sárkány ellen sárkányfű kell és nem permetszer.