Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Ahogy sok más induló cég, úgy az Odu Store is veszteséggel kezdte az első hónapjait, emellett egy nagyobb kölcsön segítette a nyitást.
Az első néhány hónapban 1,7 millió forint veszteséget ért el Orbán Ráhel bababoltja, az Odu Store Kft. – derül ki a most leadott éves beszámolóból.
Ebben önmagában semmi meglepetés nincs, a céget ugyanis még tavaly júniusban alapították meg, utána is költöttek pénzt az indulásra, viszont a bolt csak néhány héttel ezelőtt nyitott ki (a webshop már üzemelt korábban is, valószínűleg onnan volt a kevés bevétel). 2021-ben – amiről a beszámoló szól – mindössze 233 ezer forint bevétel mellett közel kétmillió forintot költöttek el.
A beszámolóból az is kiderül, hogy a vállalat 27 millió forint kölcsönt kapott. Azt nem részletezték, hogy melyik cég volt a hitelező.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.