Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Rég elmúlt az az idő, amikor még milliárdoshoz közelítő nyeresége volt az Eliosnak, már a cég végelszámolása tart.
A korábban Tiborcz István résztulajdonában is lévő Elios Zrt. tavaly szeptember 28-án került végelszámolás alá, onnantól idén február 28-ig 82,5 millió forint veszteséget hozott össze a céges beszámoló szerint. Az azt megelőző egy évben 100,5 millió forint mínuszban zárt.
A cégnek mostanra nem maradt egy alkalmazottja sem. 28 millió forint bevétel pedig befolyt ugyan, de a kiadások elérték a 110 millió forintot.
Az Elios a csúcson 2015-ben volt, akkor 1 milliárd forinthoz közelített a profitja – ez volt az az év, amelynek az elején Tiborcz István, a miniszterelnök veje kiszállt a vállalatból. Addigra már összesen 12 milliárd forint EU-pénzt költöttek el az önkormányzatok az Eliosnál közvilágítási projektekre, az EU csalás elleni hivatala, az OLAF pedig később arra jutott, hogy 35 vizsgált pályázat közül 17-nél szervezett csalási mechanizmust építettek ki. Végül semmilyen felelősségre vonás nem történt, a magyar kormány lemondott az EU-s hozzájárulásról, maga fizette ki az összeget, így nem folytatódott az eljárás.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.