Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Elios-botrány másik cégénél, a Sistrade kft.-nél már áprilisban elindult a végelszámolás.
Végelszámolás alá került szeptember 28-án a korábban Tiborcz István résztulajdonában is lévő Elios Zrt – értesült az RTL Híradó. A cégnyilvántartásban nincs utalás arra, miért. A csatorna kereste a cég jelenlegi vezérigazgatóját, Dénes Balázst az üggyel kapcsolatban, de nem kaptak tőle választ.
Az Elios Zrt. több magyarországi település közvilágításának korszerűsítését végezte el. Az egykor Orbán Viktor veje, Tiborcz István által vezetett, tulajdonolt cég (előbb az Elios elődje, majd az Elios) 2010. márciusában, a Fidesz közelgő kétharmados győzelme pillanataiban kezdte meg közvilágítási pályafutását: a Lázár János vezette Hódmezővásárhellyel kötötte meg első szerződését a közvilágítás korszerűsítésére. A dokumentumokból kiderült, a város ezt döntő részben uniós forrásból finanszírozta.
Ez volt a referenciamunka, a megbízást pedig sorra követte a többi, összesen nagyjából 12 milliárd forintnyi uniós pénzből korszerűsítettek az önkormányzatok. Az Elios szárnyalt, 2015-ben 7,6 milliárdos árbevétele és 1 milliárdhoz közeli adózott eredménye volt. A legsikeresebb év elején, 2015. áprilisában Tiborcz István kiszállt a cégből.
A munkákkal kapcsolatban felmerült, hogy a közbeszerzési eljárások irányítottak voltak, a kiírók és a pályázók között személyi összefonódásokat tapasztaltak. Mivel a korszerűsítéshez uniós forrásokat is igénybe vettek, az EU Csalásellenes Hivatala (OLAF) is nyomozást indított.
Az OLAF által vizsgált 35 pályázatból 17-nél úgy találták, hogy szervezett csalási mechanizmust építettek ki a pályázatok kiírásánál. Az OLAF 2017 decemberében zárta le e vizsgálatot, és a meghozandó intézkedésekre vonatkozó ajánlásokkal együtt megküldte a magyar hatóságoknak a jelentést. Véül azonban semmilyen büntetőjogi felősségrevonás nem történt, hiszen a 13 milliárd forintos EU-s hozzájárulásról a magyar kormány lemondott, mert nem nyújtott be ezekre a tételekre számlát, így nem is folytatódhatott az eljárás.
Az Elios-botrány egyik legfontosabb cége, a Sistrade Kft. már áprilisban végelszámolás alá került. A társaság április 1-jén a jogutód nélküli megszűnés mellett döntött.
A céggel szemben az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentésében konkrét vádiratot fogalmazott meg. A cég korábban 62 településen üzemeltette a közvilágítási rendszert.
A cég tulajdonosa, Hamar Endre 2013 januárja és 2014 áprilisa között a Sistrade-ben és az Eliosban is tulajdonos volt. Hamar Endre egy iskolába járt Tiborcz Istvánnal, majd 2011-től közös vállalkozást működtettek Hamar & Tiborcz Jogi és Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Kft. néven.
Végelszámolás alatt áll az Elios-ügy központi cége
A Tiborcz István osztálytársnak birtokában lévő Sistrade Kft. április 1-jén döntött a megszűnés mellett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.