Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A hatóság megtiltotta a félrevezető jelöléssel hirdetett étrend-kiegészítő termékek forgalmazását.
Minőségmegőrzési időre és tételazonosítóra való tekintet nélkül elrendelte az „air7 tüdő vitaminja” étrend-kiegészítők forgalomból való kivonását a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a termékek forgalmazóját, a Siren7 Kft.-t pedig milliós nagyságrendű élelmiszer-ellenőrzési bírság fizetésére kötelezte.
A termékeket, amelyeket a tüdő egészségének támogatása, illetve betegségmegelőző és gyógyító hatás hamis ígéretével reklámoztak, közérdekű bejelentés alapján vizsgálta a hatóság. Az ellenőrzés során kiderült, hogy
az étrend-kiegészítő egyetlen összetevője esetében sem igazolt, hogy az a tüdő egészségét támogatná.
Bár a kifejezetten dohányzó embereknek ajánlott változat tartalmaz olyan összetevőt, amely a tüdő egészségét támogató hatással bírhat, az nem igazolt, hogy a dohányzás miatt fokozottan igénybe vett tüdő esetében is érvényesül ez a kedvező élettani hatás.
A hatóság azt is megállapította, hogy a termékeken és azok kommunikációja során számos nem engedélyezett állítást is használt a forgalmazó, például azt állították, hogy ez a „tüdő vitaminja”.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.