Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vendéglátósok ugyanakkor tisztában vannak vele, hogy egy ekkora emelést követően elmaradoznának a vendégeik.
Az éttermek nagyon nehezen birkóznak meg az áremelkedéssel, főleg, hogy az árak naponta változnak – nyilatkozta az mfornak Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Kovács elmondta, hogy a vendéglátó vállalkozások 90 százaléka Magyarországon kkv, így nem rendelkeznek azzal az adminisztrációs háttérrel, amivel a mostani árváltozásokat folyamatosan követni tudnák. Ráadásul a vendéglátó vállalkozások nem hatósági áron vásárolnak, így ők már érzik, hogy az olaj és a csirkemell ára is tavaly óta a duplájára emelkedett. Kovács szerint egy 50 százalékos áremelés is indokolt volna ebben a helyzetben, ugyanakkor ettől a lépéstől sokan tartanak, mivel tisztában vannak vele, hogy ez meghaladná a vendégkörük tűréshatárát.
Persze a vendégek az emelés nélkül is fogyatkoznak, hiszen az infláció és a bizonytalan gazdasági kilátások miatt sokan gátat szabtak a költekezéseiknek és a spórolás oltárán az étterembe járást is gyakran feláldozzák.
„Sokan azt is nagy eredménynek tartanák, ha év végén nem menne tönkre a vállalkozások 20-30 százaléka, és a legtöbben kijönnének legalább nullára, és később működhetnének tovább. Jelentős tartalékokat felhalmozni most nem lehet” – mondja az elnök, és hozzáteszi: „Jelen pillanatban arra kérném a közvéleményt, ne higgyék, hogy az áremelések komoly extra haszon reményében történnek; ezek csakis az életben maradás reményét adják meg a vendéglátósoknak. A vállalkozások a tényleges eredménnyel majd év végén fognak szembesülni, és szerintem vannak, akik még nem tudják, hogy akkor be kell majd zárniuk.”
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.