Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A jegybank egy hónapon belüli három nagy kamatemelésére már a harmadik hullámban válaszoltak a bankok. Augusztus elejétől több nagy pénzintézet is drágított a hitelein, ami után a lakáskölcsönt már csak elvétve lehet kapni 8 százalékos THM alatt - derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Bő hónapja, június vége előtt még 5,9 százalék volt a jegybanki alapkamat, ami mostanra 10,75 százalékra nőtt, és hasonló utat járt be az irányadó egyhetes jegybanki betét kamata is. A rövid idő alatt három lépésben drasztikusan megemelt jegybanki kamatok magukkal húzták a pénzpiaci referenciakamatokat is, amelyek meghatározzák a bankok hitelajánlatait. A pénzintézetek is több hullámban, eltérő időpontokban és mértékben drágították a hiteleiket.
A korábban szokásos, hó eleji emelések helyett már hetente változtatnak a bankok, amelyek egymás árazását is figyelik, hiszen ilyen kamatokkal már egyre nehezebb hitelt értékesíteni - írja a Bank360.hu, amelynek friss jelentéséből kiderül, hogy augusztus elsejével is több nagybank lépett. Az emelések ugyan jellemzően visszafogottnak tűnnek a jegybankéhoz képest, de a sorozatos drágítások nyomán jelzáloghitelhez egyre nehezebb 8 százalékos teljes hiteldíj mutató (THM) alatt hozzájutni.
A jellemzően eleve 10 százalék fölötti THM-eken kínált személyi kölcsönöknél kisebb volt a bankok reakciója az elmúlt bő egy hónapban, de a már eddig is magas kamatok miatt itt nagyobb a bankok mozgástere. A több hullámban végrehajtott emelések után azért már itt is jellemzően 14 százalék körüli THM-eknél kezdődnek az ajánlatok, és elmennek 20 százalék fölé is. A kínálatot összehasonlítva azonban elvétve azért még találni néhány 10 százalék körül kínált személyi kölcsönt.
Augusztustól az alábbi kamatemeléseket hajtották végre a nagyobb bankok a Bank360.hu összegzése szerint:
Az Erste Bank a lakáshitelek kamatán emelt, 0,05 - 0,65 százalékpont közötti mértékben.
Az Erste Banknál így egy 10 millió forintos lakáskölcsönt 10 éves kamatperiódussal és 20 éves futamidővel számolva 8,08 százalékos THM-mel vehetünk fel. A havi törlesztőrészlet 82 033 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 19 756 680 forint.
A K&H Bank standard kamatemelést hajtott végre a személyi kölcsönöknél. Havi nettó 300 ezer forint jövedelem alatt 1,41 százalékpont a drágulás mértéke, így az ügyleti kamat 17,40 százalékra módosult. A havi nettó 300 ezer forint feletti jövedelmű igénylőknek 3,21 százalékponttal emelkedett a kamat, így 15,20 százalékos kamattal vehetnek fel szabad felhasználású kölcsönt.
Az MKB Bank a jelzáloghitelek kamatán módosított. A fix kamatozású és a 10 éves kamatperiódusú jelzáloghitelek kamata 0,25 százalékponttal emelkedett. Ez érintette a lakásvásárlásra, építkezésre és szabad felhasználásra igényelhető hiteleket is. Továbbá ugyanennyivel nőtt a fogyasztóbarát lakáskölcsön kamata. Az 5 éves kamatperiódusú jelzáloghitelek ügyleti kamata 0,19 százalékponttal emelkedett. Az ügyleti kamatok az emelés után 7,65 és 10,64 százalék között alakulnak, attól függően, hogy mire célja vesszük fel a kölcsönt, illetve, hogy mekkora a hitelösszeg.
A Takarékbank az elmúlt hónapokhoz hasonlóan az MKB Bankkal összhangban emelt a kamatain. Az 5 éves kamatperiódusú kölcsönök ügyleti kamata 0,19, a 10 és a fix 20 kamatperiódusú kölcsönöké pedig 0,25 százalékponttal lett magasabb augusztus 1-től. Így összességében az ügyleti kamatok 8,35 és 10,64 százalék között alakulnak, a kölcsön céljától függően.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.