Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Csütörtökön már meg is érkezhet az újabb adag olaj.
Szlovákiába már újra érkezik a kőolaj a Barátság vezetéken keresztül, Magyarországon pedig "várhatóan a holnapi nap folyamán helyreáll a szállítás" – áll a Mol közleményében. A késlekedést kiváltó technikai problémát a Mol gyors intézkedése hárította el: a vállalat átutalta az ukrajnai szakasz használatért fizetendő tranzitdíjat, az ukránok pedig ígéretükhöz híven elindították a kőolajszállítást a vezeték déli szakaszán – közölték.
Emlékeztettek, hogy a Mol a kőolajszállítás leállítását követően azonnal egyeztetést kezdeményezett az ukránokkal és az oroszokkal is, és jelezte, hogy átvállalja a díjfizetési kötelezettséget. A kérdésben gyors megállapodás született, így a Magyarországot és Szlovákiát is ellátó Barátság kőolajvezetéken ismét zavartalanul működik a szállítás. Az információ már ismert volt, meg is írtuk korábban az ukrán fél közleményére hivatkozva, a Mol most adott ki róla kommünikét.
Az olajszállítás augusztus 4-én állt le a Barátság vezeték déli, Magyarországot, Szlovákiát és Csehországot kiszolgáló ágán. A leállás oka az orosz magyarázat szerint az volt, hogy a Transznyeft előre elutalta ugyan a tranzitdíjat a vezeték ukrajnai szakaszát üzemeltető Ukrtransznaftának, ám az összeg visszapattant, a Gazprombank tájékoztatása szerint az uniós szankciók miatt. A magyar vállalat gyorsan lépett, kedd délután bejelentette, hogy kész kifizetni az ukrán cégnek a hiányzó tranzitdíjat. Szerda délelőtt közölték, hogy a fizetés megtörtént. Azt is írták, a szállítás „napokon belül” újraindulhat. A Transznyeft-szóvivő szerint ennél tehát még gyorsabban megindulhat az olajáramoltatás.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.