Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az új szállítmány már szerda este elérhet a Mol pozsonyi finomítójába.
Az ukrán fél megerősítette, hogy a Mol kifizette a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának tranzitdíját, így Oroszország már az olajszállítás újraindítására készül, közölte a Bloomberggel aTransznyeft-szóvivője. Igor Djomin szerint a leállás utáni első nyersolajszállítmány akár már szerda este megérkezhet Szlovákiába.
Mint ismert, az olajszállítás augusztus 4-én állt le a Barátság vezeték déli, Magyarországot, Szlovákiát és Csehországot kiszolgáló ágán, ám a nagyközönség számára ez csak kedden derült ki. A leállás oka az orosz magyarázat szerint az volt, hogy a Transznyeft előre elutalta ugyan a tranzitdíjat a vezeték ukrajnai szakaszát üzemeltető Ukrtransznaftának, ám az összeg visszapattant, a Gazprombank tájékoztatása szerint az uniós szankciók miatt.
A Mol kétszeresen is érintett az ügyben, mert a magyar vállalat tulajdona a szlovákiai Slovnaft olajvállalat, és annak pozsonyi olajfinomítója is. A magyar vállalat gyorsan lépett, kedd délután jelezte, hogy több hétre – mint kicsit később kiderült, nagyjából három hétre – elegendő saját tartalékkal rendelkezik, így a magyarországi ellátás nincs közvetlen veszélyben, valamint azt is bejelentette, hogy kész kifizetni az ukrán cégnek a hiányzó tranzitdíjat.
Szerda délelőtt közölték, hogy a fizetés megtörtént. Azt is írták, a szállítás "napokon belül" újraindulhat. A Transznyeft-szóvivő szerint ennél tehát még gyorsabban megindulhat az olajáramoltatás.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.