Ryanair-vezér: Vége a 10 eurós repülőjegyek korának

Michael O'Leary azt mondta, a kilövő üzemanyagárak miatt légitársasága a jövőben nem ajánl többé filléres utazásokat.

  • hvg.hu hvg.hu
Ryanair-vezér: Vége a 10 eurós repülőjegyek korának

A 10 eurós repülőjegyek korának vége, a Ryanair átlagos viteldíja a tavalyi, nagyjából 40 euróról 50 euróra emelkedik a következő ötévben, mondta a BBC Radio 4-nek a légitársaság vezére, Michael O'Leary. A vezérigazgató szerint ettől még az emberek továbbra is repülni fognak, de sokkal árérzékenyebbek lesznek, és méginkább az olcsóbb jegyeket keresik majd. O'Leary arról beszélt, hogy az üzemanyag-költségek emelkedése nyomja fel a repülés árát.

A rádiós interjúban szóba került a légi közlekedés károsanyag-kibocsátása is. Erről O'Leary azt mondta, a közúti és tengeri szállítmányozás összességében sokkal nagyobb szén-dioxid-kibocsátó, mint az emissziók 2,4 százalékáért felelő repülés, ezért "tévút" az ő iparágát ennyire a középpontba helyezni. Ezzel együtt keresik az alacsonyabb fogyasztású repülés útjait, de szerinte sokkal nagyobbb eredményt hozna, ha átállna a világ a benzines és dízeles közlekedésről az elektromosra.

A Ryanair itthon nemrég 300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot kapott az úgynevezett extraprofit-különadó a fogyasztókra való áthárítása miatt, de nem világos, milyen alapon bírságolták meg a céget. A vállalat fellebbez a döntés ellen.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.