Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A bezárás oka, hogy a cégek egy részének olyan magasra kellene emelnie az árait, amit képtelenek kifizetni a vásárlók.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint az energiaárak újabb emelkedése miatt üzletek sora zárhat be - mondta a Híradónak a szervezet főtitkára. A bezárás oka, hogy a cégek egy részének olyan magasra kellene emelnie az árait, amit képtelenek kifizetni a vásárlók.
A Híradó bemutatott egy nagyatádi szállodát, ahol alig több mint egy hete jelentettek be kényszerszünetet, novembertől 5 hónapra zárnak be. Az egyik országos ételkiszállító pedig már csak jövő csütörtökig vesz fel rendeléseket, a honlapjukon azt írják, "világgazdasági okok miatt" szűnik meg a cég.
Budapesten pedig egy cukrászda közölte Facebookon, hogy 65 év után gazdasági okok hatására végleg bezárásra kényszerült.
A Vállalkozók és Munkáltatók Szövetsége szerint bezárási hullám fenyeget, vagyis "eljöhet egy olyan pont ősszel, télen vagy a jövő év első hónapjaiban, amikor már nem megy tovább, amikor már nem lehet a veszteséget tovább finanszírozni, ez valóban a tevékenység felfüggesztéséhez, illetve akár tömeges cégbezárásokhoz is vezethet" – mondta a Híradónak Perlusz László, a szervezet főtitkára.
Úgy számolnak, többen és hosszabb időre zárhatnak be az energiaárrobbanás hatására, mint korábban a koronavírus-járvány miatt. A cégek nagy részének októbertől kell magasabb rezsit fizetnie, mert akkor jár le a még kedvezőbb árú, éves energiaszerződése.
Perlusz hozzátette, "sok vállalkozás szerencsének mondhatja magát, aki a tavalyihoz képest hat-nyolcszoros áron, de fixáras szerződést tudott kötni egy évre”.
A Híradó megkérdezte a kormányt, mikortól és mekkora támogatásra számíthatnak a vállalkozások. Azt válaszolták, hogy jelenleg is számos program áll a rendelkezésükre. Illetve, hogy a kormány folyamatosan elemzi a helyzetet, és „mindent megtesz, hogy megvédje a munkahelyeket”.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.