Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Közös nyilatkozatot adtak ki Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia és Spanyolország pénzügyminiszterei.
Az Európai Unió öt legnagyobb gazdaságának kormányai pénteken közölték, hogy jövőre „minden lehetséges jogi eszköz” felhasználása árán akkor is csatlakoznak a társasági adó minimális mértékét globálisan rögzítő kezdeményezéshez, ha Magyarország nem hagy fel a vétófenyegetéssel – írja a Reuters.
Magyarország az utolsó pillanatban, júniusban megakadályozta, hogy az Európai Unió elfogadja a társaságokra vonatkozó 15 százalékos minimumadót, és ezzel ellehetetlenítette a globális reformnak az egész blokkban való törvényerőre emelését. Ennek lett aztán szinte azonnali következménye, hogy a frissítés helyett az USA kerek-perec felmondta a Magyarországgal még a hetvenes években megkötött adóegyezményét.
„Amennyiben a következő hetekben nem sikerül biztosítani az egyhangú támogatást, kormányaink teljes mértékben eltökéltek abban, hogy véghez viszik, amit vállaltak” – fogalmaztak közös nyilatkozatukban Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és Hollandia pénzügyminiszterei. Nem részletezték, hogy ez milyen formában történhet majd meg, de francia tisztviselők felvetették annak lehetőségét, hogy a megerősített együttműködésnek nevezett uniós jogi eljáráshoz folyamodjanak, amelyhez legalább 10 tagállam részvételére van szükség. A jogszabályokat tagállami szinten külön-külön is elfogadhatják.
„Az adóügyi igazságosság az Európai Unió számára prioritás” – mondta Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter (képünkön), hozzátéve, hogy a reformot jövőre bevezetik „vagy európai, vagy tagállami szinten”.
Magyarország azzal érvelt, hogy a terv jóváhagyása árthat az európai gazdaságnak, de egyes európai tisztviselők szerint Budapest az ellenállást zsarolásra használja fel, hogy hozzáférjen a zárolt több milliárd euró értékű uniós gazdaságélénkítési alaphoz.
A minimumadó a második része annak a két pilléren nyugvó megállapodásnak, amelyet tavaly kötött közel 140 ország a határokon átnyúló adózás szabályainak átírása érdekében. Ennek célja elsősorban a nagy techcégek bevételeinek megadóztatása volna.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Hajmeresztő, néhol szürreális történeteket mesélt Kapu Tibor és Cserényi Gyula, az Axiom-4 űrmisszió két magyar kutató űrhajósa a Millenárison szervezett közönségtalálkozón.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.