Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A korábbi, húszszoros ajánlatot sikerült lealkudni az eredeti ár tizenháromszorosára.
Eddig télen az étteremben és a 15 szobás hotelben 700 ezer forintos gázszámlát fizettek, most azonban ennek tizenháromszorosát, nyolcmillió forintot kellene – derült ki az ATV Heti Napló című műsorában az egri Macok Bisztró és az Imola Udvarház tulajdonosának szavaiból. Mucsinka János azt mondta, korábban hússzoros, vagyis 14 millió forintos árajánlatot kaptak a gázra, ezt sikerült mérsékelniük.
Ezeket a számokat nem lehet kitermelni, nem lehet egy bécsi szeletet 30 ezerért adni, vagy egy szobát – egy középkategóriás hotel vagyunk – nem lehet százezrekért adni”
– magyarázta Mucsinka. Hozzátette, hogy az étteremben kondenzációs kazánt szereltetnek fel, hogy csökkentsék a gázfogyasztásukat.
Az étteremben és a hotelben 49 ember dolgozik, ám Mucsinka szerint a létszámot csökkenteniük kell. „Biztos, hogy lesznek dolgozók, akiket el kell küldenünk” – jelentette ki, és azt is megjegyezte: az étterem forgalmán már érzik, hogy az emberek elkezdtek óvatosabban költeni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.