Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kormány közben úgy döntött, év végéig biztos marad az ársapka az üzemanyagokon.
Befejeződött a százhalombattai Dunai Finomító tervezett nagyleállásának első fázisa - közölte a Mol. Az ütemterv szerint végeztek, minden üzemet újraindítottak, így ismét teljes kapacitással gyártják az üzemanyagot.
A karbantartás második fázisa a tervek szerint október 9-én kezdődik majd, azt a munkát november első harmadában fejezik be. Azt írták,
az üzemek teljeskörű karbantartásával a MOL hosszútávon biztosítja a hazai üzemanyag-gyártás biztonságát.
A 11 üzemet érintő karbantartást eredetileg áprilisban kezdték volna, azonban az üzemanyagpiacon kialakult helyzet miatt július végén kezdtek hozzá. Ekkor döntött úgy a kormány, hogy csak magánszemélyek tankolhatnak hatósági áras üzemanyagot, az ellátást viszont nehezíti, hogy a hatósági árak miatt lényegében áll az import.
Szombaton pedig Gulyás Gergely miniszter bejelentette, a kormány döntése értelmében év végéig fennmarad az összes hatósági ár, így az üzemanyagé is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.