Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Cser-Palkovics András kulcskérdésnek nevezte, hogy az uniós források minél hamarabb megérkezzenek.
Székesfehérvár fideszes polgármestere, Cser-Palkovics András is felszólalt csütörtökön a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) Felelős településműködtetés válság idején című gödöllői konferenciáján.
Mint mondta, a polgármestereket mindig megtalálják az emberek, hiszen ott élnek közöttük. Ott helyben problémákat kell megoldani, sok esetben pedig válságokat kezelni; a mostani ciklus pedig valószínűleg egy hosszú válságkezelés lesz, amely eltarthat egészen 2024-ig – tette hozzá. Kiemelte, az önkormányzatiság cselekvőképességet is jelent és nem várható a települési problémákra megoldás mindig valahonnan máshonnan. „Bizonyos dolgokat nekünk kell tudnunk megoldani” – fűzte hozzá.
Cser-Palkovics András a válsággal kapcsolatban közölte, hogy az önkormányzati szolgáltatások két csoportját állapították meg. Az egyikbe azok a szolgáltatások tartoznak, amelyeket mindenképpen fenn kell tartania a városnak, és nemcsak az emberek, a családok miatt, hanem a gazdaság működése érdekében is: ilyen a bölcsőde, az óvoda, a szociális intézmények, a háziorvosi szolgáltatás, a közétkeztetés, valamilyen szinten a közösségi közlekedés és a közvilágítás.
A szolgáltatások másik csoportja esetében, ha nem érkezik kiegészítő támogatás, akkor más városokhoz hasonlóan „hozzá kell nyúlni” a színházak, sportcsarnokok, uszodák téli nyitvatartásához
– mondta a fideszes politikus, aki úgy fogalmazott: a világ nem fog visszatérni oda, ahol 2019-2020-ban volt.
Cser-Palkovics András kulcskérdésnek nevezte, hogy az uniós források minél hamarabb megérkezzenek.
Az eseményen Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere, a MÖSZ társelnöke is felszólalt:
Karácsony Gergely: Túléljük, ha beledöglünk is
Budapest főpolgármestere augusztus 20-ra szánt ünnepi beszédében bírálta a kormányt és ellenzékét is, valamint kijelölte a főváros feladatait, amelyekkel szerinte ha nem is elkerülhetők, de tompíthatók az egyszerre érkező válságok hatásai.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.